Támogatók, partnerek

 

 

 

OTDK  fővédnökei

mtalogo_color2014_RGB.png

Magyar Tudományos Akadémia

KIM.png  Kulturális és Innovációs Minisztérium

 

OTDK főtámogatói

A 36. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciója a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közreműködésével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósul meg.

A 36. OTDK sikeres lebonyolításához főtámogatóként járul hozzá a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is azzal, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium közreműködésével a névre szóló igazolás alapján – külön menetjegy megváltása nélkül - 2. kocsiosztályon díjmentes vasúti utazás biztosításával támogatják a 36. OTDK-n részt vevő fiatalokat.

KIM.png  Kulturális és Innovációs Minisztérium
nkfih-300x149.jpg  Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Technológiai Hivatal
Logo_101_MAV-START.jpg MÁV-START Zrt.
gysev_anno_szines_emblema.jpg GYSEV Zrt.

 

OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció Fővédnökei

Dr. Varga Judit

igazságügyi miniszter

Prof. Dr. Lamm Vanda

a Magyar Tudományos Akadémia
társadalomtudományi alelnöke

 

OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció Védnökei

Dr. Sulyok Tamás

az Alkotmánybíróság elnöke

Prof. Dr. Varga Zs. András

a Kúria elnöke

Prof. Dr. Polt Péter

legfőbb ügyész

Dr. Havasi Dezső

a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke

Dr. Tóth Ádám

a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke

 

OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának kiemelt támogatói

Baker_McKenzie_logo_(2016).jpg Baker McKenzie
DH_logo_trikolor_rgb__kek.png Diákhitel Központ
dla_piper_logo.svg_.jpg DLA Piper
Gyor750_logo_v3-300x252.jpg Dr. Pergel Elza Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere
IM_logo.jpg Igazságügyi Minisztérium
MFI logo hu 001.jpg Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet
jogászegylet.jpg Magyar Jogász Egylet
MÜK.jpg Magyar Ügyvédi Kamara
nak-logo-2017.jpg Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
nmhh_logo_hun_2rgb.jpg Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
orac-kiado-logo_01-RGB-150dpi.jpg Orac Kiadó Kft.
vis vitalis.jpg Vis Vitalis
WK_H_01_Pos_RGB_2400_Color.jpg Wolters Kluwer Hungary Kft.

 

OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának támogatói

AJBH - FullHD_feher.jpg Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
logo@2x.jpg Alkotmánybíróság
Audi_2023_01_30ev_logo_v2_RGB_transparent_red_BK.jpg AUDI HUNGARIA Zrt.
aurum03-4.jpg Aurum Alapítvány
ME_BGA_1_logo.png Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
dosz_logo2018.jpg Doktoranduszok Országos Szövetsége
címer.jpg Dr. Kádár Györgyi Közjegyzői Irodája
ZGKI_logo_black.jpg Dr. Zeltner Gábor Közjegyzői Irodája
POSITIVEgyorms.jpg

Europe Direct Győr-Moson-Sopron

GVH magyar logó.png

Gazdasági Versenyhivatal

gondolat-logo.jpg Gondolat Kiadói Kör Kft.
GYSM ügyvéd.jpg Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara
gyms_uj.JPG Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal_színes_300_1400_650.jpg Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal
gysm rendőr.jpg Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrfőkapitányság
jogászegylet.jpg Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezete
címer.jpg Győri Közjegyzői Kamara
Havasi-ugyvedi-iroda1-blue@2x.png Havasi Ügyvédi Iroda
Herendi_PM_Zrt.jpg Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.
cropped-Külügyi-Műhely-Alapítvány-logóv2-1.png Külügyi Műhely Alapítvány
MOE-Logó.png Magánjogot Oktatók Egyesülete
MAE_LOGO.GIF Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete
MBJT_logo.png Magyar Büntetőjogi Társaság
MABUSZKE_logo.png Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete
MKJHJT.jpg Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság
mu_logo_color1.jpg Magyarország Ügyészsége
mcc.jpg Mathias Corvinus Collegium
oppenheim.jpg Oppenheim
logo_orszaggyules_hivatala_aranyCMYK.jpg Országgyűlés Hivatala
OGY_KÖNYVT_LOGOcmyk.png Országgyűlési Könyvtár
obh.jpg Országos Bírósági Hivatal
ORFK logo.jpg Országos Rendőrfőkapitányság
psat_logo.png Pro Scientia Aranyérmesek Társasága
sándor.jpg Sándor-palota
sudár.jpg Sudár Birtok
SZTNH_logo_magy_horiz_rgb.jpg Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
szőcs.jpg Szőcs & Társa Ügyvédi Iroda
JTI.jpg Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet
vih.jpg Védelmi Igazgatási Hivatal
VUI_minimal.jpeg Váczi Ügyvédi Iroda
  Zlinszky János Emlékalapítvány